Az új alkotmány koncepciójának alapelvei
Az új alkotmány koncepcióját véleményem szerint az alábbi három alapelvre kell majd felépíteni, s az új alkotmánynak ezen alapelvek tekintetében kell majd jelentős mértékben különböznie a jelenlegi Alaptörvénytől:
1. Le kell számolni azzal a fikcióval, hogy az Országgyűlés független a kormánytól és hogy politikai értelemben az Országgyűlés áll a kormány fölött. Ebből pedig az a követelmény származik, hogy a kormánnyal szembeni alkotmányos ellensúlyok megválasztása tekintetében az országgyűlési (kormány)többség nem kaphat teljhatalmat.
2. Megfelelő korlátokat kell szabni az Országgyűlés, mint alkotmányozó hatalom számára.
3. Meg kell akadályozni a különleges jogrendekkel való visszaélés lehetőségét.