Széchenyi István

"A' Mult elesett hatalmunkbul, a' Jövendőnek urai vagyunk. Ne bajlódjunk azért hijábavaló reminiscentiákkal, de birjuk inkább elszánt hazafiságunk 's hiv egyesülésünk által drága anyaföldünket szebb viradásra. Sokan azt gondolják: 'Magyarország - volt; - én azt szeretem hinni: lesz'!" (Hitel)

"...szinte szerencsétlenség volna, ha, teszem, Dunánk medre más segítsége után, vagy maga magátul venné mélyebbre fenekét, folyamatja mástul, vagy maga magátul kapná rövidebb útját, ahoz képest, vagy inkább azon szerencséhez képest, ha mind ezeket saját eszünk 's tenyerünk által rendelhetnők el; mert ha mind azon polgári erényt sem vesszük tekintetbe, melly illy munkálkodások közt szokott kifejleni, 's melly karnyugva vagy karszékekben általányosan soha vagy csak felette ritkán fejlődik ki – egedül azon erő is a' lehető legnagyobb áldás volna: mind azt tehetni 's eszközölhetni, azaz saját lábon a' férfiúi erőnek tudatjában élni, melly öntudatnál semmi a világon nem emelhet magasbra gyarló emberi sorsunkon tul, és semmi egyéb, ha közös, mint az igazi nemzeti nagyság." (Stadium)

"Legyünk mi most nem bajnoki egy keresztnek, melly csak az emberiségért istenül szenvedett kin symboluma, de szolgáljuk a' legfőbb jót az által, hogy teremtvényét, az embert, akármelly alacsony helyzetben lépett volna is az élet szinére, olly magasra emeljük, mint azt tulajdoni 's erényi engedik...Hevítsük megint fel a' közép kor daliás lelkesedését; de ne hogy várainkba elzárkózva egymást üldözzük, 's a' polgárosítás legnagyobb gátai legyünk, hanem hogy az ember mint ember érhesse el a' disz legmagasb fokát, s ezentul nem egyedül a' vak véletlen, de a' szép lélek, kicsinosult ész, éjjel nappali szorgalom 's férfiui álhatatosság váljanak azon legbátrabb 's legbiztosb lépcsőkké, mellyeken mind égi mind földi magasságra jutni lehessen...Karunk soha ne legyen felfegyverkezve alacsonyabb helyen álló hontársaink elnyomatása végett – nem, nem, mert ő is hazánkfia, de használjuk kifejtése végett inkább minden tehetségünket, hogy a' már kicsinosult úgy mint mi szivdöbögve 's örömteli harsoghassa fel az egekbe: "Nekem is van hazám!"" (Stadium)

"Nemzetiség, hazaszeretet azon titok, melly mindent egyesít. Az elsőt lehetőségig kifejteni, a' másodikat minden anyaföldünket-lakja kebelben lehetővé tenni, 's így egy háborítlan 's csendes, de életteli jövendőt virrasztni hazánkra nekünk..., mint Magyarország képviselőinek legszentebb tisztünk." (Stadium)

"Mi okból nemcsak látszólag, de valósággal sem lehet nemzetnek sürgetőbb és komolyabb tenni-valója, mint nyelvét lehetőleg közel vinni a' szoros tudományok' szabatosságához; mert csak olly nyelvvel, melly ehhez leginkább közelít, lehet aránylag legtöbbet legszaporábban saját érdeke körül felvilágosítni, a hatalom mind bel- mind külviszonyokra nézve pedig ott van, t.i. azon nemzetnél van - legfőkép mai felvilágosult időkben, mikor egyedül a' való győzhet, minthogy anyagi diadal nem győzelem, hanem elnyomás - hol a' legnagyobb számot legszaporábban lehet saját érdeke körül összepontosítani. Mit aránylag könnyen egyedül kiképzett nyelvvel eszközölhetni; és ekképp ennyi és nem kevesebb felsőbbséget rejt kiművelt nyelv magában." (Az Akadémia XI. közgyűlését megnyitó beszéd, 1842. november 24.)

"...korántsem az a' szánakodásra, megvetésre, kikaczagásra méltó magyar, ki véréhez, fajtájához hű, mégis ezer méltatlanságnak vala és van kitéve, azért, mert külföldi csín és nyelv nem ékesíti őt, hanem megfordítva egyenesen az érdemel szánakodást, megvetést és kaczajt, ki - mert nemzeti hűség helyett, némi külföldi elsőséget öltött magára kiváltságilag - ezer méltatlansággal érinthetni gondolá és gondolja honfitársát büntetlen." (Az Akadémia XI. közgyűlését megnyitó beszéd, 1842. november 24.)

"...minden kétségen tul egyedül azon féltékenység és soha meg nem törhető lelkület' alapján fejlődhetik nemzetté a' magyar, mellynél fogva lelkesbje mindent alája rendel a nemzetiség' angyalának." (Az Akadémia XI. közgyűlését megnyitó beszéd, 1842. november 24.)

"Engem soha nem ijesztett csekély számunk, de fennmaradhatásunkért annál erősebben rettegtem mindig azon okból - 's ezt ki kell végre mondani - mert fajtánk' anyagi mint szellemi léte olly felette könnyű." (Az Akadémia XI. közgyűlését megnyitó beszéd, 1842. november 24.)

"...nem a' mennyiség, hanem a' minőség a' szellemi erőnek sarkalata, 's e' szerint épen nem azért forog veszélyben létünk, mert kevesen vagyunk, hanem mert súlyunk olly parányi." (Az Akadémia XI. közgyűlését megnyitó beszéd, 1842. november 24.)

"...minden nép, és ekkép a' magyar is, egyedül minőség és nem szám által olvaszthat más vért magába." (Az Akadémia XI. közgyűlését megnyitó beszéd, 1842. november 24.)

"...nemcsak mulasztás, de tulhév által is lehet olvasztgatni a' hazán, vagy más szavakkal: hogy nemcsak a' semmit nem tevők, álgyönyörök közt élők, a' haza zsírját ingyen szivók' hosszú serege járul köz anyánk' gyengítéséhez és végképi meggyilkolásához, de hasonlólag a' magas paripán ülők' azon parancsoló osztálya is ront a' hazán, melly indiscret negédtől hajtva, elég előkészület nélkül, minden erőkkel szembeszállni buzog, és ekképp úgy veszélyezteti hazánk' felmagasztalási díját, mint minden fejletlen erő okvetlenül legyőzetik, ha versenygésnek indul. - Mikből elvégre az világlik ki, hogy alkalmasint azon kevesek ápolják, dajkálják és növesztik fajtánkat leginkább, kik tőlünk tán nem is ismerve, keveset említve, s' épen nem méltatva, minden pompa, zaj és követelés nélkül, szerényen, de híven járnak el isten-rendelte mindennapi hangyamunkáikban...Bízzunk magunkban, bízzunk erőnkben, készületlen azonban soha ne lépjünk síkra, 's erőnkkel jobban gazdálkodjunk, mint eddigelé; mert hiába, nemzetnek regeneratiói működésében, hol minden, s' kivált az idő olly drága, és minden léptek annyira gátolvák, vajmi többet mozdít a' szerény méh, a' munkás hangya, mint a' sok szópompa, meg a' sok lelkesedés, zaj." (Az Akadémia XI. közgyűlését megnyitó beszéd, 1842. november 24.)

"Oh dicső hazafiság, te az egek' legnemesb magzatja, ki a' halhatatlanok' sorába emeled az agyag' fiait: mennyi rút, mennyi aljas buvik tisztes palástod alá, 's hány ocsmány szégyenfi, mert ajkán nemzeti szó peng, ékeskedik czímeddel!"(Az Akadémia XI. közgyűlését megnyitó beszéd, 1842. november 24.)

"...nincs elidegenítőbb, nincs semmi visszataszítóbb, méltó antipathiát gerjesztőbb, mint az üres, nyavalyás, bűnös kebelre rámázolt hazafiság. A' magyar szó még nem magyar érzés, az ember mert magyar, még nem erényes ember, és a hazafiság' köntösében járó még korántsem hazafi." (Az Akadémia XI. közgyűlését megnyitó beszéd, 1842. november 24.)

"...'s habár nézet és meggyőződés pártokra szakaszt, 's nem mindnyájan járulunk is ugyanazon egy úton nemzeti felüdülésünk' vég czéljához: legyen a' magyar név és fajtánkhozi hűség - hiszen ugy is olly kevesen vagyunk - azon általános egyesítő, mely egy megtörhetetlen phalanxba szorítsa a magyart egybe." (Az Akadémia XIII. közgyűlését megnyitó beszéd, 1844. december 26.)

"...habár academiánknak soha nem volt is politicai igénye, 's most sincs illyes, azért annak eszméje bizony még sem foganszott más okból, és még sem lépett tulajdonkép életbe egyebért, mint azon czélból, mihezképest nemzeti nyelvünknek és ezzel olly szorosan egybekötött nemzeti létünknek egy révpartjával, egy őrjével többje legyen, melly iránynál, bárki mit mondjon is, nincs ránk nézve nagyobb fontosságu politicai szempont; mert míg nyelvünk él 's virul, mind addig nemzeti létünk, ha csorbul is, azért bilincsek közé sülyedni tán még sem fog: holott kivételes helyzetünkhez képest nyelvünk' hervadása, enyészete okvetlen nemzeti állásunk' vég óráját vonná maga után. Miszerint, mint érintém - és ezt soha ne engedjük emlékezetünkből kiesni - nem is volt és még ma sincs, habár a' tennivalóknak egy tengere áll is előttünk, ránk nézve fontosabb és sürgetőbb ügy, mint nemzeti nyelvünknek minden módoni ápolása és annak mind szilárdabb meggyökereztetése." (Az Akadémia XIII. közgyűlését megnyitó beszéd, 1844. december 26.)

"Mert a' lelkesedés, és kivált a' magyar lelkesedés - ismerjük el hibánkat, mivel csak így javíthatjuk - olly könnyen hűl, mint támad, és ekképp inkább csak ollyféle diadalra hasznos, mellyet pillanat dönt; még egy egész, és még mindig olly nyavalygó nemzetnek egészségi helyreállítását, mint a' magyar - 's pedig nincs kevesebbről szó - egyedűl szenvedély nélküli felfogás, idő és tűrelem eszközölheti; a' divat pedig nem szilárdabb mint tengerár, melynek dagályát okvetlen követi apály." (Az Akadémia XIII. közgyűlését megnyitó beszéd, 1844. december 26.)

"...éltető erő, habár illyesnek irányt adhat is czélszerű törvény, sehol nem létezik egyebütt, mint azon vér- és nemzethezi hűségben, melly sokak' kebelében lakik, melly soha nem hűl el, soha nem ernyed, de sötét napokban valamint fényesekben, a' legkisebb körben mint a' legtágabban, egyenlő gonddal és buzgósággal működik a' honnak felvirágzási szent ügyén, 's mellyet ehhezképest nem lehet, nem szabad egybekeverni azon kitörő, korlátok közé nem szorítható, lánggal, 's nyughatatlan, semmit bevárni nem tudó viszketeggel, melly nem egy hazánkfiának tüzeli fel kedélyét: minthogy az első soha nem ront, de mindig épít, midőn a' másik csak ritkán használ, legtöbb esetben pedig felriasztván a' visszahatás' elemeit, még a' már kész munkát is rommá sujtja." (Az Akadémia XIII. közgyűlését megnyitó beszéd, 1844. december 26.)

"...valamint holtnak hiába kinálkozik az élet kéje, szintoly kevessé öltheti magára az emberiség jogait a magyar nemzet, ha megszűnt magyar lenni, mivel ez esetben más vér, de nem a magyar fogna részesülni az áldásban." (Az Akadémia XV. közgyűlését megnyitó beszéd, 1846. december 20.)

"...alig létezik emberfaj, melyben a hazaszeretet nemes érzelme annyira képezné minden csepp vér és nedv kiegészítő részét, mint amennyire mi magyarok buzgunk ily lelkesedéstűl." (Az Akadémia XV. közgyűlését megnyitó beszéd, 1846. december 20.)

"Nemzetünknek mindig az volt egyik legnagyobb hibája, hogy vagy nem bízott magában, vagy elbízta magát." (Az Akadémia XV. közgyűlését megnyitó beszéd, 1846. december 20.)

"...használjuk, tiszta szándékunkban bízva, de erőnkben soha túl nem bizakodva, minden tehetségünket - mely ez esetben azonban egyedűl csak szellemi lehet - mihezképest a megmentett és sajátlagos eredetiségében kiképzett magyar elem, ha nem rögtön is, egykor legalább az emberiség azon fénykörébe helyezze magát, melybe a világ előkelő népei fölemelkedtenek." (Az Akadémia XV. közgyűlését megnyitó beszéd, 1846. december 20.)

"Egyedűl minmagunkban van a feltámadás, ne felejtsük ezt soha; és azért, bármily erősen ágaztassa is el hazánkban a pártokat és külön egyediségeket vérünk heve és politikai hitünk türelmetlensége, legyen köztünk legalább egy engesztelő eszme, mely lefegyverez s kézfogásra int, és ez: a nemzetiség eszméje, és azon hűség, mely ehhez köt; mert ugyan, ha az ármány még ezen kapcsot is el bírja köztünk vágni, és magyar magyart gyűlöl és magyar magyart üldöz: oh akkor nem csak nem virul fölöttünk élet többé, de még végünk sem lesz díszteljes." (Az Akadémia XV. közgyűlését megnyitó beszéd, 1846. december 20.)