Az ügyészi vádmonopólium megszüntetése
Az Alaptörvény tizenhetedik módosítása megszünteti az ügyészi vádmonopóliumot.
Jogtörténeti jelentőségű alkotmányos változás zajlik le napjainkban, melyről ugyanakkor méltánytalanul kevés szó esik: a Tisza Párt alkotmánymódosítása révén a szemünk előtt hullik darabjaira és válik a múlt részévé egy régi alkotmányos jogintézmény: az ügyészi vádmonopólium.
Ha maffiaállamot akarsz építeni, vond felügyeleted alá az ügyészséget és helyezd alkotmányos védelem alá az ügyészi vádmonopóliumot. Ha ez megvan, kész a büntetőjogi védelmed, vagyis innentől kezdve lényegében szabad a pálya: lophatsz, csalhatsz, ahogy és amennyit csak akarsz. Az ügyészség felügyelet alá vonása érdekében pedig két módon járhatsz el: vagy közvetlenül, vagyis alkotmányos úton vond az ügyészséget a felügyeleted alá, vagy pedig – és ez az elegánsabb megoldás – közvetett módon, az ügyészi szervezet megfelelően kiválasztott vezetői révén gyakorolj kontrollt az elvileg független ügyészség fölött.
Az Orbán-rendszerben a fent leírtak élő valóságként biztosították a maffiaállam működését. Az ügyészség vádmonopóliumát az Alaptörvény 29. cikk (1) bekezdése mondta ki annak rögzítésével, hogy az ügyészség az állam büntetőigényének kizárólagos érvényesítője. Ez a rendelkezés azért bírt alapvető jelentőséggel, mert az összes állami szervet kizárta a pótmagánvád lehetőségéből. (A pótmagánvád lényegében véve azt jelenti, hogy a sértett léphet fel vádlóként a büntetőeljárásban, ha az állam szervei – a nyomozóhatóság, illetve az ügyészség – nem kívánja lefolytatni a büntetőeljárást.) Mivel pedig a közvagyont sértő (például korrupciós) bűncselekményeknek csak az állam, vagy valamely állami szerv – például önkormányzat – lehet a sértettje, a szóban forgó alaptörvényi rendelkezés végső soron azt eredményezte, hogy csak azok a korrupciós bűncselekmények kerültek bíróság elé, melyeket az ügyészség oda akart vinni. Hogy ez a gyakorlatban milyen eredményre vezetett, mindannyian láttuk és tapasztaltuk. Hogy mást ne mondjak, az ELIOS-ügyben, vagy a Volvogate-ügyben egyes, az akkori állampárthoz közel álló személyek valószínűleg ezen alaptörvényi rendelkezésnek és az önkormányzat pótmagánvádlóként történő fellépésének ezen rendelkezésből eredő lehetetlenségének köszönhetően kerülték el (eddig) azt, hogy bíróság elé kelljen állniuk.
Az Alaptörvény tizenhetedik módosítása azonban – a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (a továbbiakban: NVVH) létrehozására tekintettel – akként módosítja az Alaptörvény 29. cikk (1) bekezdését, hogy egyrészt kiveszi a szövegből a "kizárólagos" szót, másrészt pedig az állami büntetőigény ügyészség általi érvényesítésére vonatkozó szabályok megalkotását törvényi szintre utalja. A kizárólagosság megszűnésének megfelelően módosul az ügyészség hatásköreit felsoroló (2) bekezdés is.
Azt lehet tehát mondani, hogy az Alaptörvény tizenhetedik módosítása az alkotmányos szabályozás szintjén lényegében véve megszünteti az ügyészi vádmonopóliumot. Ennek pedig az a jelentős jogi következménye, hogy a módosítás hatályba lépésétől kezdődően nem lesz alkotmányos alapja az állami szervek – köztük az önkormányzatok – pótmagvánvádlóként való fellépésére vonatkozó tilalomnak. A büntetőeljárásról szóló törvény – a korábbi alkotmányos szabályozásra tekintettel - jelenleg kizárja ugyan a pótmagánvádlóként való fellépés lehetőségét a közhatalmat gyakorló szervek – így például az önkormányzatok - vonatkozásában, de ez a rendelkezés bármikor megváltoztatható, vagy hatályon kívül helyezhető. Ez csak jogalkotói akarat és jogpolitikai döntés kérdése. Én annak vagyok a híve, hogy a korrupció elleni, minél hatékonyabb és eredményesebb küzdelem érdekében a lehető legszélesebb körben szükséges lehetővé tenni a pótmagánvádlóként való fellépést, és az önkormányzatok, melyek gyakran válnak korrupciós bűncselekmények sértettjévé, mindenképpen ebbe a körbe tartoznak.
A pótmagánvád lehetőségének reménybeli kiszélesítése mellett tovább erodálja az ügyészi vádmonopólium intézményét az NVVH felállítása, valamint az Európai Ügyészséghez történő csatlakozásunk is. Az NVVH ugyanis – az ügyészséghez hasonlóan – az állam büntetőigényének érvényesítőjeként közvádlói jogkört kap, és – a csatlakozásunkat követően - az Európai Ügyészség képviseletében a delegált európai ügyészek is jogosultak lesznek magyar bíróság előtt meghatározott bűncselekmények miatt vádat emelni és azt képviselni.
Azt lehet tehát mondani, hogy a nem túl távoli jövőben négy szereplő is felléphet majd vádlóként a magyar bíróságok előtt:
- az ügyész,
- a sértett (pótmagánvádlóként),
- az NVVH és
- a delegált európai ügyész.
Ráadásul, a két utóbbi közvádló hatásköre kifejezetten a közvagyont sértő bűncselekményekre fog kiterjedni. Valami pedig azt súgja nekem, hogy nem csak a vádlók fognak "elszaporodni", hanem vádlottból sem lesz hiány.
Az ügyész vádmonopólium tehát, mely az orbáni maffiaállam egyik fundamentuma volt, szép lassan a jogtörténet ködébe fog veszni. Nem hinném, hogy bárki is könnyet hullatna majd utána. Az Orbán-rendszer idején a magyar ügyészség visszaélt az ügyészi vádmonopóliummal, azt az állam foglyul ejtésének eszközévé tette, így nem hagyott kétséget számunkra afelől, hogy ezt a jogintézményt mielőbb fel kell számolni annak érdekében, hogy az, ami ebben az országban az elmúlt 16 évben történt, ne történhessen meg újra.
Az ügyészi vádmonopóliumnak Orbán Viktor és hű harcostársa, Polt Péter ásta meg a sírját, Magyar Péter pedig most eltemeti. Nyugodjék békében!