Eötvös Károly

"A magyar műveltséget természetesen csak Magyarországon ismerik. Alapja ennek az úgynevezett klasszikus műveltség, a hellén és latin remekírók szelleme. Ez megvan minden más művelt nemzetnél is. A magyar műveltség különössége abban áll, hogy a gondolkodó elme az állami közélet nagy kérdéseit, alkotmányjogot, a korona hatalmának becsét, a társadalmi osztályok közt lévő viszonyt, az embernek jogát és méltóságát, a faj s haza iránt való vonzalmat a magyar nemzet sokszázados történetének, nagy harcainak, nagy szenvedéseinek világánál ismeri föl, érti és becsüli meg. E nemzetnek különös intézményei voltak, s különös története, mely azokat az intézményeket megalakította. A faj is más, mint a világ minden más művelt faja. A nyelv is különös, minden közeli rokonság nélkül. Ezeréves története is különös, minthogy a tatár, török, német és szláv áramlatok találkozási központjánál telepedett meg, s ezek minden harcát végigharcolta. Mert a harc elől ki nem térhetett, de számának kisebbségénél fogva legragyogóbb győzelmeinek hasznát sem élvezhette igazán. Gyakran nagy csapások érték, de a lemondás érzetét szívéhez férni nem engedte. Sokszor kellett idegen célokért véreznie, de örök célja gyanánt csak saját nagyságát tekintette. A szabad alkotmányt, a nemzeti képviseletet s szabadságért s az emberi jogok teljességéért való lelkesülést mindig megőrizte.

Ebben a szellemben fejlődött ki Magyarországon a műveltebb s vagyonosabb osztályok tagjainál a különös magyar műveltség. Az ily műveltségű embert magyar táblabírónak nevezik. El nem merülni az elméletekben, külső célokért fel nem áldozni az élet örömeit, önmagáért becsülni az életet, szeretni az embereket, búsulni a múltak szenvedésein, kinevetni a kétségbeesőket, nagyhatalomnak ismerni el a végzetet, de föltétlenül még annak se hódolni meg, meglehetős ábrándozás, mérsékelt munkálkodás, időnkénti lázas lelkesülés, erős fajszeretet, igazságnak eleven érzése: íme, a magyar táblabírói lélek." (A nagy per, mely ezer éve folyik s még sincs vége)

'A Balaton ábránd és költészet, történelem és hagyomány, édes-bús mesék gyűjteménye, különös magyar emberek ősi fészke, büszkeség a múltból, s ragyogó reménység a jövőre. Se mérnök, se tudós, se állatbúvár azt igazán felismerni sohase lesz képes. Utazó kell ahhoz, aki egyúttal költő és történetíró..." (Utazás a Balaton körül)

"A természet szépségeit nagyon szerette. Beutazta Európa minden szép vidékét. Mindenki azt mondta neki, utóbb maga is azt hitte, hogy Nápoly és Sorrento vidéke a világ legszebb tája... Egyszer bérmakörúton Badacsony vidékére is ellátogatott. Fölment a hegy tetejére, s körülment a hegy vállain is. Egy helyen a bazalttornyok alatt, az omlástól nem messze megállott, és körülnézett. És amíg körülnézett: lelke előtt végigvonultak a világ legszebb tájképei. És látta azt, hogy valamennyinél szebb ez a vidék, amelyet ő most lát, s az a pont, ahol ő most áll. Lelkét magasztos érzelem töltötte el, s nagy gondolat fogamzott meg agyában. Magához intette uradalmainak kormányzóját. - A mi országunk a legszebb ország, s ez a hely, ahol állunk, a világ leggyönyörűbb vidéke. Ide építsetek nekem lakóházat, s fölöttem, a bazalttorony tetejére emeljetek egy óriási keresztet a mi Üdvözítőnk emlékére. És vegyétek meg nekem az elpusztult szőlőket, és tanítsátok az embereket az okos szőlőművelésre. Egykor az idegen nemzetek utazói ezren és százezren jönnek ide majd, hogy amikor már minden szépet láttak: minden szépséget itt együtt lássanak!" (Utazás a Balaton körül)