Az tekinthető normálisnak, ha az alkotmány megváltoztatása nehezebb, mint a törvényeké

Az orbáni Alaptörvény ésszerűtlenségét jól mutatja, hogy a kétharmados többséggel rendelkező politikai erő számára célszerűbb egy kívánt módosítást – alkotmányozó hatalomként - az Alaptörvényben, mint – törvényhozó hatalomként - törvényben megvalósítani, mivel kétharmados többséggel az előbbi is lehetséges és ebben az esetben – a törvénymódosítással ellentétben - semmiféle tartalmi kontroll nem érvényesül. Más szóval: alkotmányozó hatalomként teljesen szabad a pálya. Ha például az alkotmánybírók életkorhatárára vonatkozó új rendelkezést az Országgyűlés – mint ahogy korábban volt - az alkotmánybíróságról szóló törvénybe iktatta volna be törvénymódosítás által, akkor annak alkotmányosságát az Alkotmánybíróság vizsgálhatta volna, így viszont nem vizsgálhatja. Véleményem szerint evidens, hogy nem tekinthető racionálisnak az az alkotmányos szabályozás, mely az Országgyűlést a törvénymódosítás felől gyakorlati megfontolások alapján az alkotmánymódosítás felé tereli, mert ez ellentétben áll az alkotmány stabilitásának a követelményével. Mivel az alkotmány a jogrendszer alapja, és az alapnak kell a legstabilabbnak lenni, az tekinthető normálisnak, ha az alkotmány megváltoztatása a legnehezebb és ezáltal a legritkább. Az alkotmányozás során az alkotmánymódosítás szisztémáját is teljesen újra kell tehát gondolni, már csak azért is, mert ez az egyik kulcsa annak, hogy az állam foglyul ejtése elkerülhető legyen. (A másik kulcs pedig a végrehajtó hatalomtól független, a végrehajtó hatalom korlátozására hivatott közjogi tisztségviselők megválasztásának módja, aminek szabályozása során mindenek előtt le kell számolni azzal a téves fikcióval, hogy kormány és Országgyűlés egymástól független entitások és hogy az Országgyűlés áll a kormány fölött. A szabályozást azon az elvi alapon kell majd kidolgozni, hogy kormány és Országgyűlés "egy csapatban játszik", mert ez a tényhelyzet.)

Amúgy a Tisza Párt a Kúria, az OBH, valamint az NVVH vezetőinek megválasztására vonatkozó új szabályok megalkotásakor véleményem szerint kifejezetten jó irányba indult el, amikor a Kúria és az OBH elnökére vonatkozó személyi javaslatok megtételét a bírói hivatásrend kezébe adta (és ezáltal teljesen elszakította a pártpolitikától), az NVHH vezetőinek megválasztási folyamatába pedig civil szervezeteket is bevonni rendelt. Az utóbbiak számára biztosított tanácskozási jog azonban nem jelent tényleges döntési jogkört és nem képes megakadályozni, hogy a vezetők személyét teljes mértékben az országgyűlési többség határozza meg. Esetleg megfontolandó lenne az ügyészi szolgálati jogviszonyban álló elnökhelyettesek vonatkozásában a pályázat módszerét választani, az elnök és a közpénzügyi elnökhelyettes személyének kiválasztásában pedig a korrupció elleni küzdelemmel és közvagyon-védelemmel foglalkozó civil szervezetek számára erősebb jogkört biztosítani. Az irány azonban mindenképpen jó: a végrehajtó hatalomtól független, a végrehajtó hatalom ellenőrzésére és korlátozására hivatott közjogi tisztségviselők megválasztását – a tényleges függetlenség érdekében - a lehető legteljesebb mértékben függetleníteni kell a pártpolitikától, ami pedig csak a szakmai-tudományos és a civil szervezetek bevonása révén lehetséges.